2013. szeptember 30., hétfő

41. Még egy gombos fülbevaló - de most csillogós!

Ami szükséges hozzá, az fülbevaló akasztó, pár kisebb és nagyobb karika, illetve ízlés-dolga gombok. Gomblyukon át a nagyobb karika, annyi, ahány még nem nehéz, vagy tetszik. Utána kis karikával hogy dinamikusan ringatózzon a fülünkben. :)


2013. szeptember 29., vasárnap

40. Virágos alapból fülbevaló

Új szerzeményeim ezek a virágok. Önmagukban is bőven elegek lennének fülbevalónak, vagy nyakláncon medálnak, de akkor hol lennék én a képben... Muszáj volt valamit ráerőszakolni.

Így szokásos partnereim a gyöngyöcskék és a szerelőpálcák voltak segítségemre.


Szerelőpálcákra fűztem a gyöngyöket, annyit, hogy a végét még tudjam hajlítani. Rá a karika, hajlított hurok bezár a pálcán, karikával fel a virág aljára. Ezt annyiszor és annyiféle gyönggyel, ahogy szimpatikus. És voilá!


2013. szeptember 28., szombat

39. Betűkockás nyaklánc - legegyszerűbb, kicsit túlbonyolítva

Szereztem ilyen betűs kocka gyöngyöket, sokfélét. Gondoltam ezt is kipróbálom, de a lánc amim volt, annak nem akartam szétszedni a végét, a gyöngyökön átesett a szerelőpálca, a karika kevés volt. Úgyhogy az egyszerű fűzögetésből hamar harci feladatot csináltam.


Nem akartam megint neveket, a hirtelen kiöntött kockákból meg ez a szó állt össze - HELP. Hát jó, nincs szükségem segítségre, de rövid, nem húzom fel magam rajta, hamar megvan... Aha, persze.

Szóval úgy alakult, hogy a szerelőpálcákat a pontvégűekről lecseréltem hurok végűre, és áthurkoltam a gyöngyökön, így kerülhetett rá a karika és így rá a láncra. - Elvan a gyerek, ha játszik. :)


2013. szeptember 27., péntek

38. Angyalkás fülbevaló

Nagyon sokféle angyalos ékszer létezik, ezotéria terén is igen kiforrott téma az angyalozás. Gondoltam nem maradhat ki a repertoárból, ha lépten-nyomon beleütközöm az ilyen ihletésű ékszerekbe - márpedig igen -, akkor a blogon is helye van.

Amiket eddig láttam a neten:


Ami kell hozzá:
  • 1 pár fülbevaló-akasztó
  • 2 db szerelőpálca
  • 2 pár nagyobb gyöngy
  • 2 db gyöngydísz
  • 2 db angyalszárny
  • 2 db virág alakú dísz/szünettartó (spacer)
Minden igazából ízlés dolga, nekem nem voltak ilyen harang alakú gyöngyeim, úgyhogy rögtönöztem a készletből. Kétféle gyöngyből alkottam, íme:


2013. szeptember 26., csütörtök

37. Többsoros gyöngykarkötő - DIY

 Mindenképpen ki akartam próbálni ezeket a sortartókat, úgyhogy egy párra be is ruháztam. 

Amire szükség lesz:
  • 1 pár sortartó
  • 10 db szorító
  • damil
  • csat, lánc, karika
  • gyöngyök és díszek ízlés és kedv szerint


Felfűztem damilra egy szorítót, át a karikán, visszavezettem a szorítón keresztül a damilt és amilyen szorosra tudtam venni, ott elszorítottam fogóval. - Megrángatom, hogy tart-e, nem szökik-e a damil.


Jöhet az első sor gyöngy, amit számon tartok, hogy a többinél is tudjam, mennyit szeretnék felhasználni. Nálam ez 4 mm-es gyöngyökből 35 db.


A végénél ugyanúgy szorítom el, ahogy az elején, át a szorítón a damil és addig húzom vissza míg elég szorosnak nem találom és csak ekkor szorítom el fogóval. A kép szerintem elég jól visszaadja, hogy ezek a pici kis szorítók az összképet egyáltalán nem rombolják - egészen diszkrétek.


Egy kis bonyodalomra vágytam, úgyhogy előkaptam pár 8 mm-es gyöngyöt, ezekhez díszeket, és érdekes módon mégsem volt túl logikus, hogy mennyivel kell csökkenteni a darabszámot, hogy ugyanolyan hosszú sort kapjak. Végül kísérletezéssel kaptam meg a következő sort. Az utolsó kettőnél pedig visszatértem az alapokhoz.


Már csak lánc és csat hiányzik róla és kész is.



2013. szeptember 25., szerda

36. Nyitófülből medált is lehet! - DIY

Az ötlet:




Ami kell hozzá:

  • 6 db nyitófül
  • madzag/lánc/drót
  • karika



Összekötözöm a nyitófüleket - részemről olyan vastagon, hogy a recés hátulja véletlenül se sérthessen fel. 

Sok magyarázni való nem is maradt. Rákerül a karika(/karikák), és már fűzhető is láncra.


2013. szeptember 24., kedd

35. Láncszemekből szőlő-alakú fülbevaló - DIY

Az ötlet:


Kicsit macerás, de látványos kis fülbevaló. :) A fogók a kezünkhöz fognak nőni, legalább is én a nehezebb utat választottam és egyesével tettem össze a láncszemeket (őrült vagyok, tudom).

Hozzávalók:

  • 8 soros esetén 2x36 db kis láncszem
  • 2 db fülbevaló akasztó
  • 2x2 db nagyobb láncszem
  • 2x15 db szimpatikus gyöngyszem



1. Az akasztóra fűzzük a két nagyobb láncszemet.

2. Az így alsó láncszemre kerül 8 sor esetén a 8 db kis láncszem.

3. A két szélső láncszemre rátesszük a gyöngyöket (1-1 db).

4. Ezután minden egymás mellett lévő kettőre kerül 1-1 láncszem, így lesz a következő sorban 7 db, aztán 6 db és így tovább - én előre lepakoltam/megterveztem, hogy hogyan fog kinézni.


Miután felfűztük az összeset kész is vagyunk. Nekem körülbelül fél órámba telt eggyel molyozni, de nem idegesített úgy fel, mint a gyönggyel varrott karika fülbevaló. :) (Az említett bejegyzés: itt.)



2013. szeptember 23., hétfő

34. Gombos karkötő - és az így kapott újabb szett

Kaptam mókás gombokat, aztán eszembe jutott, hogy nyakláncom már van, fülbevalóm van, akkor mit is lehet még... Ja, igen! Karkötőt!

Ami kell hozzá:
  • 10-15 tetszőleges (kisebb) gomb
  • rövid lánc, vagy sok karika-láncszem
  • csat
1. A gombokra ráteszünk egy-egy karikát, ezzel tudjuk majd a lánchoz csatlakoztatni. Én speciel külön karikákból raktam össze a karkötőt.

2. Szóval különböző méretű karikákkal összefüggő lánccá tettem a gombocskákat. Egyik végére, 4-5 szabad karikát tettem, a másikra csatot.


Ha túl rég lett volna esetleg a többi gombos ékszerről szóló poszt, akkor íme.
És a teljes szett egy képen:

2013. szeptember 22., vasárnap

33. Az újrahasznosítás magas fokú művészete - újabb fülbevaló

Emlékeztek még a kék nyakláncomra? Csináltam belőle egy karkötőt meg egy fülbevalót (íme).
Maradt belőle még pár gyöngy. Gondoltam csinálok még egy fülbevalót, mert időközben szereztem ilyen gyöngyökre való befogó díszeket.

Szóval ami egy ilyen fülbevalóhoz kell:
  • 2 db nagyobb gyöngy (enyém 18 mm-es)
  • 2 db gyöngybefogó dísz (fogalmam sincs mi a neve, de ezért van kép)
  • 2-2 db 3 mm-es gyöngy (a nagynak általában nagy a lyuka is, így kellett valami amitől esztétikus is és nem esik le)
  • 2 db szerelőpálca
  • 2 db fülbevaló-akasztó

Szerelőpálcára megy egy kis gyöngy, rá a nagy. A nagy gyöngy után jön a dísz, majd még egy kis gyöngy - a lelkivilágomnak. Utána hurkot hajlítunk a szerelőpálca végére, mielőtt zárnánk, ráfűzzük az akasztót.



Egyszerű volt, ugye? :) És leginkább: gyors!

2013. szeptember 21., szombat

32. Ilyet én is tudok! azaz dobókockás fülbevaló - DIY

Éééééés megint turkáltam egy kicsit az ékszeresben:


Nekem a dobókockás fülbevaló mindig is a gyengém volt, valahogy nem tudom kinőni, mindig megtetszik. No, hát rendkívül örültem, hogy megtaláltam, mert kallódott egy ideje, aztán most, hogy "szakértő" szemmel is tudom nézni az ékszereket, azonnal megláttam, hogy Ajjjj! Ilyet is tudok!
Annyi baki lesz, hogy nekem egyszínű kockáim vannak csak, no de kezdjünk hozzá.

Hozzávalók:
  • 8-8 db dobókocka kinézetű gyöngy
  • 8-8 db szerelőpálca
  • 2 db pár szemből álló láncocska
  • 1 pár fülbevaló-akasztó
1. A lánc egyik végére rakjuk az akasztót.

2. A szerelőpálcára tesszük a dobókockát, és ahogy hajlítjuk a hurkot a pálca végén, mielőtt bezárnánk, ráfűzzük a láncra.

3. Nekem 8 láncszemből áll a lánc, 8 db dobókocka kerül rá. Ez ugye, ízlés szerint változtatható.

Egy hasonlóan keletkezett fülbevaló - betűkkel - kézenfekvő nevekkel :)





2013. szeptember 20., péntek

31. Beletúrtam az ékszeresbe - Jé, már ezért se kell a boltba menni!

Szóval kicsit unatkoztam, nézegettem a korábban szerzett/kapott kis bizsuimat, és találtam egy ilyet: 


Erről azonnal az jutott eszembe, hogy Hohó! Hát ilyet én is tudok... Óriási sikerélmény, hogy egy hónap után, egyre kevesebb olyan ékszer-ötlet van, ami elriasztana. Ami még gátol abban, hogy bizonyos ékszerek elkészüljenek, az az eszközhiány, vagy hogy még nem találkoztam vele. :)

Amire szükség lesz:
  • 1 pár fülbevaló-akasztó
  • 2 kisebb lánc
  • szerelőpálcák (ízlés szerint)
  • gyöngyök, kövek


1. Szétnyestem egy nyakláncot. Nem tudok magammal mit csinálni, ez a legjobb rész. A rombolás... - Neeem, de ezt a nyakláncot erre a célra kaptam, hogy hamvaiból valami új és nemes készüljön. Szóval, fogtam a szerelőpálcát, és ráfűztem annyi gyöngyöt, amennyivel tudtam, hogy a végére tudok még hurkot hajlítani. Ez jelen esetben 3 db, mert ilyen nyesett gyöngyökből állt a nyaklánc.

2. Úgy hajlítom a pálca végét, hogy még rá is szeretném aggatni a láncdarabra. Rácsúsztatom az egyik láncszemet, és csak ezután zárom a hurkot. (Most és bármikor a lánc másik végére feltesszük a fülbevaló-akasztót.)

3. Ezt megismételem annyiszor, amitől még nem lesz nehéz a fülbevaló és esztétikusan is néz ki. A következő láncon pedig figyelem, hogy hova pakoltam, ha szimmetrikus párt szeretnék.


2013. szeptember 19., csütörtök

30. Használjunk fülbevaló alapot!

Találtam egészen szép mintákat, egyelőre egy egészen egyszerűvel rendelkezem. Sok lyuk alul, egy felül, tegyél rá valamit és kész a szép fülbevaló!

Na de akkor lássuk lépésenként..

Amire szükség lesz:
  • gyöngyök ízlés szerint
  • 1 pár fülbevalóalap
  • 10 db szerelőpálca (nálam 5 lyuk/karika van alul, de persze ez az alap függvényében változó)
  • 1 pár fülbevaló-akasztó 
  • 10-12 karika a lazább illesztéshez

1. Fogjuk a szerelőpálcákat és felfűzünk rá annyi gyöngyöt, amennyi jól esik, de legtöbb annyit, amitől még a végét hajlítani tudjuk, hogy ott is legyen egy hurok.

2. Mivel nekem nem forgott olyan jól az alapon a szerelőpálca, ezért a kettőt egy karikával kötöttem össze, így sokkal lazább lett az egész.

Miután feltettem az összes pálcát, valahogy így nézünk ki:

3. Már csak a fülbevaló-akasztó hiányzik. Ez ugye értelemszerűen felülre kerül. Én ide nem toldottam még egy karikát, de elég merev is lett, ami nekem nem tetszik, ezért Ti nyugodtan használjatok az akasztónál is. Sokkal dinamikusabb viselet lesz. :)






2013. szeptember 18., szerda

29. Nyakkendőből karkötő - DIY

Az ötlet:


Több helyen több félét is láttam, régóta motoszkált a fejemben, hogy meg kellene csinálni, de hát nekem nem volt nyakkendőm, a kedvesemnek meg talán ha kettő, az pont kell is - hát vártam a megfelelő alkalomra, míg elkérhettem egy darabot, egy nagyobb készletből.

A választás rá esett, egy szép kis funky, színes darabra. :)


Annyit vágunk le a nyakkendőből, amennyi kényelmesen átéri a csuklónkat, plusz kb. 5 centi, ami átfedésben lesz - ide kerül a gomb és a gomblyuk.
Először is, elvarrjuk a nyakkendőt a levágott résznél. Sosem tudtam szépen varrni, de ez itt nem is probléma, mert amit varrni kell, az végig takarásban lesz - csupán az a cél, hogy ne kezdjen el foszlani az anyag.


Aztán felvarrjuk a gombot. A nyakkendő külső - nyíl végű - részéhez mérjük a felvarrt gombot, és kivágunk egy szűk gomblyukat. Én ennek a széleit is elvarrtam, hogy a fel-le való vételtől ne kezdjen el foszlani.


Majd összegombolom és voilá! Egyszerű, de nagyszerű! :)